Van olyan barátod/barátnőd, aki mindent
el tud bénázni ezer féle képpen!? Nincs? Hát sajnállak, mert unalmas az életed
:P. Van? Gratulálok, biztosan nem unatkozol mellette. Ugye Dóri (my crazy
friend, akivel írjuk a blogot)!?
Egy gyönyörű pénteki napnak indult.
Szokás szerint délben keltem, ami ugye a reggeli hiányát jelenti, de nem bánom.
Imádok sokáig aludni és szerintem ti is így vagytok vele J.
Ebédeltünk, kötelezőt olvastam és
nagyjából ennyi volt a délutánom. 6 órakor szokás szerint elmentünk biciklizni.
Sosem hagynánk ki :P.
Először elmentünk a boltba aztán pedig
irány a gátra. Sajnos már nem volt elég időnk végig menni, ezért csak a
biciklis parkban mentünk egy kört. Aztán pedig mint mindig, elindultunk a
bíróság felé, hogy leüljünk dumálni. Nos igen, rossz helyen fordult le és a „jó
utak” miatt enyhén szólva……repültem egy kicsit a biciklivel. Aki ismer, az már
meg sem lepődik azon, hogy egy szennyvízakna sarkába bele akadt a hátsó kerék
és egy hatalmasat zakóztam.
- Cinti jól vagy? – aggódott Dóri.
- Persze, persze. A nadrágom, ugye nem
lyukadt ki?! A pólóm?? – kérdeztem vissza és elég furán nézett rám.
Más nem ezt kérdezné? Most miért? Nos, sosem
voltam olyan, mint mások.
Felvakartam magam az aszfaltról és
leporoltam a (sértetlen) ruhámat. Szerencsénkre a panelházaknál történt az
„incidens” szóval viszonylag nyugis úton.
Nagy nehezen felszedtük a „járművet” és
arrébb húztuk. Ja, igen. Amilyen szerencsém volt, pont egy remondis feliratú
kuka mellett csöveztünk. :P
Egyszerre nevettük el magunkat, mikor
megláttuk, hogy hogyan néz ki az első és a hátsó kosár. És hogy milyen
segítőkészek az emberek?? Inkább nem írom le a véleményem.
- Rossz? – kérdezte a panelházból kiérő
férfi a biciklire mutatva.
- Igen. – válaszoltam tisztelettudóan.
Na de most komolyan?? Szerintetek? Áááá
nem rossz…..csak elfáradt.
Ti mit gondolnátok, ha meglátnátok egy
biciklit aminek az első és hátsó kosara totál össze nyomódott, a hátsó kerékben van egy nyolcas, kitört pár
küllő, leszakadt az első sárvédő, lecsúszott a váltó és a kézifék lefordult??
Mivel se előre, se hátra nem mozdult
első és utolsó esélyként felhívtam aput. (mégegyszer köszi Dodó a telefont
<3)
- Szia apu. Haza tudnád vinni kocsival a
bicóm? – kérdeztem reménykedve.
- Dolgozom, de mindjárt arra fordulunk
és megnézem. – válaszolta és letettük.
Nos, még fél óra várakozás után végre
megérkezett a „felmentő sereg”. Felkötöttük a sárvédőt és Dórival gyalog
indultunk haza. Pechünkre a város másik végében lakunk, de azért jókedvűen
indultunk el. Természetesen mindenki megnézett minket és a rossz kerékpárt. De
senki nem kérdezte, hogy kell e segítség, pedig szinte mindenkit ismerünk a
városban.
Haza értünk, anya már a kapuban várt és
olyan arccal nézett rám, mintha halálos beteg lennék. Ismerős?
Betoltam vagy inkább vonszoltam a
biciklit a helyére és bementem a házba. Miután anyát sikeresen megnyugtattam,
hogy semmi bajom, megnéztem a foltjaimat.
Hát lett egy pár kék/lila/zöld foltom,
ami nem valami kellemes.
Jártatok már így?:) Ti mit csináltatok
volna hasonló helyzetben?
~Cinti ~
2 megjegyzés:
xD
Szegény :D
Velem még nem történt ilyen.És remélem nem is fog.De ha még is,akkor majd gondolok rád :D
"- Rossz? – kérdezte a panelházból kiérő férfi a biciklire mutatva.
- Igen. – válaszoltam tisztelettudóan.
Na de most komolyan?? Szerintetek? Áááá nem rossz…..csak elfáradt.
Ti mit gondolnátok, ha meglátnátok egy biciklit aminek az első és hátsó kosara totál össze nyomódott, kitört pár küllő, leszakadt az első sárvédő, lecsúszott a váltó és a kézifék lefordult??"
Hát ezen jót röhögtem :D
De azért remélem jól vagy :)
egy kicsit dalmata feeling xDD
de am igen ;)
Megjegyzés küldése